Tomán Edina blogja

Az elengedés anatómiája

Nem fogom vissza magam. Bármikor meghalhatunk. Ez a mondat hozta el a megnyugvásomat: addig adok, amíg be nem bizonyosodik, hogy méltatlanul. Akkor abbahagyom, és eljövök. Nincs bűntudatom, mert akkor, addig hittem benne. (Tisza K.) Nem voltál te más, mint egy álom. A téged álmodó hamis érzéseket cipelem magamon. Három évtizede. De ma letettem. Fájt a súlya. […] Tovább

Nem vágyom én már a paradicsomba...

…..Tudod, hogy a Nap barátja voltam? Ő édesítette agyamat hajnali rétek szagával; aztán minden csigát s kavicsot külön megmutatva látni, szeretni és csodálkozni tanított… Minden kanyarnál új dolgok fogadtak, és a friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak egyenlő távolokból. Majd, lombos hegyek közt, még szebben tündökölt a sokalakú élet… (Szabó Lőrinc) Olyan helyre szeretnék eljutni, ahonnan […] Tovább

Néha váratlanul lehullik egy apró, zöld gyümölcs…

Elfogadni tudni a másik halálát annyit jelent, mint elfogadni egy ‘soha viszont nem látást’, egy hang és gyengédség, esetleg gyűlölet megszűntét, melyek hordozói voltak a kapcsolatnak, belenyugodni a közösen elképzelt jövő szétfoszlásába, az örökös és végleges hiányba”. (Polcz Alaine) Marci gyámoltalanul feküdt az ágyban. Az életvégi szoba közepén, az óriási ablakkal szemközt elhelyezett ágyban. Életvégi szoba. […] Tovább

Ha azt kérdeznéd tőlem, mit jelentesz nekem...

Anyukám, Akkor döbbentem rá először, hogy mit jelentesz, amikor bajba kerültél. Első diplomámért tanultam a főiskolán, forrón égető májusi vizsgaidőszak volt, s én a portól bűzlő bosnyák téri buszmegálló felé rohanva, aznap sokadszorra – nem pusztán a hőségtől – ragadósan leizzadva szorítottam a telefont bal fülemhez, s hallgattam a végtelenségbe vesző búgó kicsöngését elérhetetlenségednek. Torkomban […] Tovább

Eleshetsz hétszer, de állj fel nyolcadszor is - Árnykislány kontra bajnoki dobogó...

„Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna néktek lehetetlen.”   2014. augusztusi bejegyzésemből: „Nehéz volna megmondani, mikor jött el a pillanat, amikor felfogtam, hogy elveszítelek. Napról napra növekedtél bennem, s általad testem elkezdett átalakulni. Új dolgokat érzékeltem, furcsa […] Tovább

"Az vagyok, kit kifújsz, minden lélegzeteddel..."

Azt mondják; a sors azért állít minket folyton próbatételek elé, hogy erősebbé váljunk. Vannak, akik sosem kényszerülnek igazán nehéz helyzetbe, míg másoknak annyi próbát kell kiállniuk, – melyek egyre keményebbek és kegyetlenebbek – hogy egy napon azt kiáltják a sorsnak: én már NEM akarok erősebb lenni! Én már nem bírok több próbatételt kiállni! Aztán mégis. […] Tovább

Harmadik fejezet

Az életben vannak pillanatok, amikor mindent megértünk. Megértjük, hogy azok a legegyszerűbb és leginkább értelemszerű dolgok, amelyeket a képtelen vagy a felfoghatatlan fogalmával ruháztunk fel. Tegnap még levegőt sem kaptál, és ha kaptál is, szúrta tüdődet, ahogyan beszívtad, mélyre, tested legmélyére. Aztán egy napon felébredsz, és tisztán áramlik a levegő tüdődbe. Amit tegnap még nem […] Tovább

"A világot úgyis ki kell bírni..."

A világot úgyis ki kell bírni. Ne engedd a virágokat sírni. Ne engedd a madarakat félni, a hűséget hóban elvetélni, az álmokat este megalázni, almafákat áprilisban fázni, a perceket ne engedd megállni, ablakokat örökre bezárni, csillagfényű éjszakára lőni, ösvényeket indákkal benőni. Ameddig a vállad bírja, vigyázz minden virágtalan sírra, vigyázz minden társtalan magányra,¨ füstre, fényre, […] Tovább

Ahol az álmok születnek

“Ez volt a pillanat, amire David várt. A pillanat elmúlt, David elaludt, és életében először megérkezett oda, ahol az álmok születnek.” (Mesterséges értelem)   Először is szeretném leszögezni, hogy ezt én nem akartam megírni. Utoljára a tavalyi Olimpiai fáklyafutás után éreztem ehhez hasonlót. Amikor annak a gondolata is megőrjít és dühössé tesz, hogy másokkal kell […] Tovább

Feneketlen kút

Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Fel-alá csapkod mellkasodban, mint egy fogságba […] Tovább

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!